Dianne Duvall - Immortal Guardians

már nem téveszthette össze saját iránymutató belső

hangjával.

Eszébe jutott, hogy valaki más gondolatait hallja, még az is

megfordult a fejében, hogy új szomszédokat kapott. De nem.

Amikor a hang nem szólalt meg újra, legnagyobb

meglepetésére kissé csalódottnak érezte magát. Bár mindig

csak egy-két szó érkezett, mintha velük együtt egy meleg

takaró is körülölelte volna, amitől nagyon jól érezte magát.

Felsóhajtott és folytatta az útját a konyhába.

Az éjszaka körülvette, régi barátként üdvözölte, miközben

egy széles járdán haladt. Utcai lámpák aranyszínű

fénytócsái világították meg az utat, de teljesen tisztán látta a

mögöttük sötétségbe burkolózó területeket is.

Egy egyetemi kampusz területén járt, a környék csendes

volt és kihalt, a legtöbb hallgató az ágyában aludt.

Valaki sétált mellette, hosszú lépteik tökéletes szinkronban

voltak. Valami olyasmit mondott, amit viccesnek talált, így

Susan feléje fordult. Egy jóképű, sötét hajú férfi volt. Nevetés

ragyogott barna szemeiben. Mindketten fekete nadrágot és

pólót viseltek, hosszú, fekete kabáttal kiegészítve.

Olyan magas volt, mint a beszélgetőpartnere. Pedig ő

férfi. Mégis teljesen természetesnek érezte a magasságát.

Vett egy mély lélegzetet… és minden tele volt illatokkal.

Fű. Fa. Kuka amögött az épület mögött. Macska fordult be

egy másik épület sarkánál.

És vér.

A fémes szag megült az orrában, és a távolból már

hallotta a dulakodás zaját.

Vetett egy pillantást a társára.

Egyszerre húzták elő katanáikat a hosszú kabát alól, és

futásnak eredtek.

Körülöttük elmosódott a táj, majd ismét kiélesedett a kép.

Négy férfi térdelt két másik fölött, akik a földön feküdtek.

A térdelők feléjük fordultak, majd felpattantak, amikor

megpillantották Susant és a társát, a szemük kéken-zölden

felizzott. A szájuk dühödt vicsorra húzódott, hosszú

szemfogaikról bíborvörös folyadék csöpögött.

Felemelte a jobbjában tartott kardot és előre lódult.

Kutyaugatás.

Susan felriadt, a szíve a bordáit kalapálta. Nagyra nyílt

szemekkel körülnézett a hálószobájában. Mekkora egy szarság

volt ez az álom! Talán jobb lett volna, ha nem tart Penge

filmnézési maratont, mielőtt lefekszik.

Rápillantott az órára és felnyögött. Hajnali 4:32. Alig egy

órát aludt. Mi ébresztette fel?

Az ugatás ismét végigvisszhangzott a házon.

Felsóhajtott. Úgy tűnik, egy bizonyos beagle a bűnös. – A

fenébe, Jax – motyogta, míg felkelt –, jobb, ha nem azért

ébresztettél fel, mert megint egy oposszumot hallottál átfutni

az udvaron. Ezen a héten ez már a harmadik lenne.

Magához vette a mobilját, hogy a lába elé világítson vele, és

kiment a hálószobából, majd lesétált a lépcsőn. Hátralökte

összekuszálódott haját a válla mögé.

Megremegett, amikor lelépett az utolsó fokról.

Megérkezhetett az első igazán hűvös időjárási front, míg

aludt. A hideg rátelepedett az egész házra, csupa libabőr lett

puha toppjában és pizsamasortjában.