Emlékeztető

már nem téveszthette össze saját iránymutató belső hangjával. Eszébe jutott, hogy valaki más gondolatait hallja, még az is megfordult a fejében, hogy új szomszédokat kapott. De nem. Amikor a hang nem szólalt meg újra, legnagyobb meglepetésére kissé csalódottnak érezte magát. Bár mindig csak egy-két szó érkezett, mintha velük együtt egy meleg takaró is körülölelte volna, amitől nagyon jól érezte magát. Felsóhajtott és folytatta az útját a konyhába. Az éjszaka körülvette, régi barátként üdvözölte, miközben egy széles járdán haladt. Utcai lámpák aranyszínű fénytócsái világították meg az utat, de teljesen tisztán látta a mögöttük sötétségbe burkolózó területeket is. Egy egyetemi kampusz területén járt, a környék csendes volt és kihalt, a legtöbb hallgató az ágyában aludt. Valaki sétált mellette, hosszú lépteik tökéletes szinkronban voltak. Valami olyasmit mondott, amit viccesnek talált, így Susan feléje fordult. Egy jóképű, sötét hajú férfi volt. Nevetés ragyogott barna szemeiben. Mindkett